CheMicro Kutató Fejlesztő Kft.
Társaságunk 1989 tavaszán
kezdte meg működését. Az alapító tagok és munkatársak — vegyészek,
diplomás mérnökök és programozók — korábban a hazai számítástechnika
vezető intézményében, a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben,
majd az egyebek mellett kémiai szoftverek fejlesztésével is foglalkozó
CompuDrug Műszaki Fejlesztő Kisszövetkezetben dolgoztak együtt.
Célunk kezdettől fogva a korszerű,
számítógéppel segített kutatási módszerek széleskörű elterjesztése és
alkalmazási feltételeik megteremtése, illetve javítása a magyar vegyésztársadalom
számára.
A cégalapítást követő években
elsősorban két saját termékünket, a MolIdea és a DrugIdea programcsomagot
fejlesztettük, melyeket belföldön és külföldön egyaránt széles körben
használtak számítógépes gyógyszer- és növényvédőszer-tervezési célokra.
A saját termékek fejlesztése
mellett a választék bővítése, valamint a legkorszerűbb eszközök megismerése
és meghonosítása érdekében kapcsolatba léptünk a világ vezető kémiai
és statisztikai szoftverfejlesztő cégeivel, továbbá a nagyteljesítményű
szervereket és grafikus munkaállomásokat gyártó Silicon Graphics céggel.
Ennek eredményeként ma már forgalmazói, illetve viszonteladói vagyunk többek
között a következő cégek termékeinek: Advanced Chemistry Development,
CambridgeSoft, Hypercube,
ISI ResearchSoft, Silicon Graphics, Wavefunction.
A folyamatosan változó kínálat
kialakításában saját kutatáson alapuló tapasztalataink mellett mindig
figyelembe vesszük vevőink és partnereink — gyakorló kutatók,
egyetemi oktatók — javaslatait is. A leghasznosabbnak ítélt programok
hazai bevezetése érdekében a fejlesztővel vagy képviselőjével forgalmazói
szerződést kötünk. Alkalmanként programbemutatókat szervezünk, ahol az érdeklődők
találkozhatnak a programok fejlesztőivel, így minden kérdésükre közvetlen
választ kaphatnak, továbbá közelről láthatják és kipróbálhatják a
termékeket.
Forgalmazott termékeinkről részben
közvetlenül, részben a Magyar Kémikusok Egyesülete havi hírlevelén
keresztül rendszeresen tájékoztatjuk vevőinket és partnereinket. Ezenkívül
1989 óta részt veszünk a Magyar Kémikusok Egyesülete által rendezett Vegyészkonferenciákon,
ahol termékeink működés közben is megtekinthetők.
Az érdeklődőnek segítünk
a feladataihoz legmegfelelőbb szoftver és hardver kiválasztásában.
Ellátjuk a döntéselőkészítéshez szükséges írásos anyagokkal,
termékbemutatót tartunk, vagy konkrét kérdéseire választ kérünk a
fejlesztőtől, illetve gyártótól.
A forgalmazott termékeket saját
kutatási témáinkban magunk is használjuk, továbbá a fejlesztőkkel
folyamatos kapcsolatban állunk, ezért vevőinknek az üzembe helyezést követően
is hatékony támogatást tudunk nyújtani mind számítástechnikai, mind
szakmai kérdésekben. Vevőink igénye esetén betanítást is vállalunk, és
tanfolyamot is tartunk.
Egyes esetekben szoftvereink
alkalmazását hosszabb távú együttműködési szerződés keretében is támogatjuk,
és részt veszünk partnerünk kutatási feladatainak elvégzésében. Tudományos
munkánk eredményeit publikációk jelzik.
Vevőink közé tartozik az ország
szinte valamennyi vegyipari cége és gyógyszergyára, továbbá akadémiai intézete
és kémiai tanszéke.
Végül megemlítjük, hogy kezdeményező
szerepet játszottunk a Magyar Kémikusok Egyesülete Szerves- és Gyógyszerkémiai
Szakosztályának keretében szervezett QSAR és Modellezési Szakcsoport létrehozásában
és működésében. A szakcsoport honlapját is társaságunk készítette
és tartja karban (http://www.chemicro.hu/QSAR).
|